A székhelyszolgáltatásban nagyon fontos, hogy a székhelyszolgáltatónál bejelentett cég a postai és egyéb küldeményeit át tudja venni.

Sok székhelyszolgáltató Budapesten és vidéken is eddig úgy járt el, hogy a postai küldeményeket cégbélyegzővel és aláírással vette át. Ez a lehetőség 2013 július 1-től megszűnik. Az új posta törvény ugyanis már nem engedi átadni és átvenni a leveleket csak meghatalmazással.
Sok budapesti székhelyszolgáltatásnál eddig az volt a gyakorlat, hogy a székhelyszolgáltató cég nyomott egy bélyegzőt a tértivevényes és ajánlott levelekre, majd a székhelyszolgáltató cég alkalmazottja aláírásával átvette a küldeményt. Már ez is kérdéses volt, mert hogyan vehet át egy olyan valaki küldeményt, aki nem is dolgozik a cégben? Ennél most szigorúbb lesz a helyzet heteken belül. Székhelyszoláltatásunknál Budapesten mi különösen figyelünk arra, hogy a szolgáltatás ne csak a cégtörvényben előírtaknak, hanem egyéb kapcsolódó jogszabályoknak is megfeleljen.
Amire most a figyelem összpontosul az a Budapesten is székhelyszolgáltatást a szabályoknak megfelelően már csak meghatalmazással lehet átvenni. A meghatalmazást Budapesten székhelyszolgáltatásnál általában a főpostákon igazoltak le. Nem elég azonban a postai meghatalmazást aláíratni a cégvezetővel! Ezen felül a székhelyszolgáltatást Budapesten igénybe vevő cég ügyvezetőjének egy postai bejelentőt is alá kell írnia.
Ahhoz, hogy a postahivatal a székhelyszolgáltatónak át tudja adni a leveleket még egy aláírási mintát is be kell nyújtania a postahivatalnál.

Budapesti székhelyszolgáltatás eddigi gyakorlata ezután meg fog szűnni, legalábbis sok székhelyszolgáltatónál. Csak olyan székhelyszolgáltató tud hivatalos leveleket átvenni, amelyik a fenti iratokkal rendelkezik.

Miért különösen fontos az, hogy amennyiben Budapesten van a székhelyszolgáltató, akkor így járjon el?
Vidéken a NAV-nak sokkal több ideje van arra, hogy a cégeket személyesen ellenőrizze. Budapesten a székhelyszolgáltatók és a székhelyek ellenőrzését a NAV elsősorban postai úton kezdeményezi. Ha a leveleket a székhelyszolgáltató nem veszi át, akkor a levél visszamegy a NAV-hoz. Ilyenkor a hatóság szakemberei felkeresik személyesen a cég székhelyét. Ha a levelek átvétele nincs megoldva, akkor a cég adószámát fel is függeszthetik.

Hívjon most!
Útvonal

Honlapunk cookie-kat használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás