2012-től új csődtörvény lesz!
A Parlament a karácsonyt megelőző utolsó munkanapon elfogadta az új csődtörvényt. A törvény megerősíti a székhely intézményét a székhelyhasználat jogcímének igazolásával, valamint az ügyvédi székhelyszolgáltatás megszüntetésével.
„(4) Cég székhelye, telephelye és fióktelepe olyan ingatlan lehet, amely a cég tulajdonát képezi, vagy amelynek használatára a cég jogosult. A cég a használat jogszerűségét igazolni köteles.”
A székhely használatát a cégnek teljes bizonyító erejű okirattal igazolnia kell, ezzel megszűnhet, az a gyakorlat, hogy ügyvédek az ingatlan tulajdonosának hozzájárulása nélkül is bejegyeztek cégeket székhelyszolgáltatókhoz, vagy olyan ingatlanra, amelynek tulajdonosa ehhez nem adta hozzájárulását.
Az ügyvédi székhelyszolgálatatás mint önálló fogalom megszűnik. Ez annyit jelent, hogy az adóhatóság már nem hivatkozhat arra tévesen, hogy székhely szolgáltatást csak ügyvédi iroda végezhet. Ez korábban is sok félreértésre adott okot, és az adóhatóság ebben a kérdésben sosem korrigálta téves állásfoglalását. Ennek a vitának 2012-től egyszer és mindenkorra vége lesz. Bár az adóhatóság korábban sohasem tudta megfelelő törvényekkel, rendeletetkkel alátámasztani az álláspontját, de 2011 nyarán különösen sok nyilvánosságot kapott ez a téma. 2012-től nem lesz már olyan fogalom, hogy ügyvédi székhelyszolgáltatás. Ez nem azt jelenti, hogy az ügyvédek ezt nem folytathatják! Az ügyvédi kamara remélhetőleg módosítja belső szabályozását is. Célszerű lenne a szabályozást úgy módosítani, hogy az ügyvéd akár úgy is szolgáltathat székhelyet a megrendelő cégeknek, hogy a központi ügyintézés helye megegyezik a székhellyel.
A bizonyító erejű irat, amivel igazolni kell a székhely használatot egy – az ingatlan tulajdonosa által kiállított – székhely igazolás. A teljes bizonyító erő két tanú aláírása.